Born This Way 2. fejezet

A hálószobám padlóján szétszórt, halmokban heverő ruhadarabok között kutakodtam egy szál

fehérneműben. A szemközti falra akasztott értéktelen műanyag órára néztem. Negyed nyolc. A francba! Egész héten pontos voltam annak ellenére, hogy semmi sürgős programom nem támadt. Ezek után természetes, hogy pont akkor késem el, mikor a leginkább nem kéne.

Kétségbeesetten forgolódtam magam körül a szobában, mikor végre megpillantottam a szekrény oldalára felfüggesztett ruhát. Tökéletes!

   - Ezra! – kiáltottam. Hol a fenében lehet? A szobája ajtajáig rohantam.

  - Ezra!

 - Konyhában. – hallottam meg az ismerős férfihangot.

   - Nem túl kihívó? – mutattam végig magamon és emeltem a magasba a kezemben lévő cipőm. Sosem aggódtam a kinézetem miatt, de ezen az egy napon tökéletesnek, magabiztosnak, és megnyerőnek akartam tűnni. Elvégre a cég jövője múlik rajtam.

   - Tökéletes. Bár a cipőd nem megy a táskád színéhez és az az öv ezer éve kiment a divatból. – Ezra volt az, aki barátságosan és kedvesen fogadott, amikor a nagybátyámhoz kerültem a szüleim halála után. Félénk, visszafogott és zárkózott gyerek voltam, de mégis, vele mindent meg tudtam beszélni. A férfi kiválóan teljesített az egyetemen, de a diploma megszerzése után mégsem kapott állást a divatszakmában. Nehézségei támadtak, és mint barátja, úgy éreztem kötelességem segíteni neki, így beköltözött hozzám. Igaz, sokkal jobbat is megengedhetnék magamnak, mint egy belvárosi társasház nyolcadik emeletén elhelyezkedő miniatűr lakást, de a fényűzés mindig is messze állt tőlem. Tizenhat éve nem kis vagyont örököltem, és mint Bob bácsi egyetlen élő rokona vagyonom tovább bővült.

   - Az öv akkor kuka, de cipőt nincs idő újat keresnem. Jó lesz az. Mr. Blake amúgy sem hiszem, hogy bármiféle érdeklődést mutatna a női cipők felé.

   - Mr. Blake? Hány éves a pasas? Ilyen névvel valószínűleg már őskövületnek számít. – kortyolt bele kávéjába Ezra.

    - Negyvenedik életévét éli, de mit számít ez? Egyedül nem tudom irányítani a céget. Erre bizonyíték, hogy eddig is csak rossz döntést hoztam. Szükségem van egy partnerre, és ha szerencsém van meg is találtam. – Áthuzigáltam az övemet elegáns sötétkék egybeszabott ruhámon és belebújtam világosbarna magas sarkú cipőmbe és megálltam a falitükör előtt.

   - Csak vigyázz, nehogy újabb rossz döntést hozz. – szólt a hátam mögül.

Néhány pillanatig hosszú, barna hajam igazgattam egyik oldalról a másikra, majd végül feladva a sikertelennek tűnő harcot, egy ügyes mozdulattal kontyba fogtam. Sötétbarna szemem a szokásos csillogás helyett kissé fáradtan meredt rám. Ez kétségtelenül az állandó aggódás miatti álmatlanság következménye.

    - Nyugi lecsekkoltam Mr. Blake-et. Kedves ember, nagyszerű golfos és gondos családapa, de ami a legfontosabb sikeres üzletember. Ingatlan adás-vételben utazik ezért is nagy a valószínűsége, hogy szívesen fektet be belsőépítészetbe. – magyaráztam. Végighúztam a szájfényt az ajkamon, majd összedörzsöltem. – Legalábbis remélem. – fordultam Ezra felé mosolyogva. – Na és te?

  - Állásinterjúra megyek. Valószínűleg semmi esélyem, de igyekszem és ígérem, amint lehet, költözöm is el és lakbért is megadom. – szabadkozott barátom.

    - Addig maradsz, ameddig csak szeretnél. A pénzzel meg ne foglalkozz, tudod, hogy nem szorulok rá.

   - Tisztában vagyok vele, de olyan kellemetlen. – nyafogott Ezra a tőle már megszokott túlgesztikulált stílusában.

 - Tudod mi a kellemetlen? Naponta többször felajánlani, hogy dolgozz a cégnél, amit persze te mindig visszautasítasz.

    - Túl sok mindent tettél már így is értem.

   - Jó-jó tudom! De ha meggondolnád magad…

 - Neked is szia, Katherine! – kuncogott Ezra anélkül, hogy felnézett volna elfoglaltságából. – Aztán viselkedj illedelmes nő módjára!

Annak ellenére, hogy a reggeli készülődés igen csak elhúzódott, köszönhetően a sofőröm talpraesettségének, mindössze negyed órát késtem. Davidet úgy tíz éves koromban Bob bácsitól kaptam, ahogy ő fogalmazott, ajándékba. Akkor még úgy gondoltam nagylelkűségre és szeretetre vall Bobtól eme nemes gesztus. Felnőtt fejjel rá kellett, hogy jöjjek, semmiféle gyengéd érzés nem irányította cselekedetét. Csupán saját szülői feladatait kívánta ezzel megkönnyíteni. Boldog gyerekkor… Na persze!

Az irodám felé haladva titkárnőm, Meredith a szokásosnál is életvidámabb tekintete állított meg, hogy közölje, reményeim szerint leendő üzlettársam megérkezett. Már-már szinte levakarhatatlan mosollyal az arcán vezetett a tárgyalóba. A terembe lépve mindenféle etikettet semmibe véve még egy, az illendőnél hosszabb pillantást vetett az asztal mellett várakozó férfira, majd maga mögött bezárva az ajtót távozott.

  - Jó napot Miss Evans. Eric James Parker, Mr. Blake ügyvédje. – nyújtotta kezét felém egy féloldalas mosoly kíséretében. Külsőre megnyerő férfi volt a frissen vágott barna hajával és világoskék szemével, amihez enyhén borostás arca csak még férfiasabb hatást kölcsönzött. – Mr. Blake nemsokára itt lesz. Addig is azt tanácsolnám, kezdjünk neki a dolgoknak.

A céges kimutatások és statisztikák tömkelegét nyújtottam át az öltönyös fiatalembernek, aki rögvest bele is vetette magát a súlyos papírtömbbe. A teremben terjengő feszélyeztetett hangulat, melyhez ugyan már gyermekkoromban hozzászoktam, most még inkább a tehetetlenség érzetét növelve az idegeimmel játszott. A reggeli önbizalmam tovaszállt azzal, hogy láttam kicsúszni kezeim közül azt az irányítást, amivel valószínűleg sosem rendelkeztem. Mr. Blake megengedhette magának a késést, amit nekem szó nélkül tűrnöm kellett, hisz a cég fenn maradásának egyetlen esélye az ő feje felett lebegett. Mr. Parker mindent tudó és egyben kétségeket keltő hümmögése elől menekülve az tárgyalóterem hatalmas üveggel fedett falához sétáltam. Kezeimet mellem alatt összefonva lélegeztem mélyeket abban a reményben, hogy némi megnyugvásra találok.

  - Nyugodjon meg. A főnökömnek nem szokása mindenféle szándék nélkül az idejével játszani.

    - Mint ahogy senkinek sem. A papíron szereplő adatok nem nyilvánosak, mint láthatja okkal. A statisztikában látni a visszaesést, ami a bácsikám halála utáni bizalmatlanság okozott. – beszéltem nyíltan. Sosem voltam a kétes játékok híve. Sokkal inkább szerettem az egyenességet, mint az emberek ámítását. Hittem benne, hogy a tisztaság többre visz, de utóbb be kellett látnom, az üzleti életben csak úgy tudsz érvényesülni, ha hazudsz, csalsz és lopsz… Ez utóbbi elvet követve egyszerűbb lenne minden, de mégsem adhattam fel mindazon erkölcsi tanítást, amit még a családtól kaptam.

    - Továbbra is csak azt tudom mondani, ha hajlandó ide jönni, biztosan akar valamit. – mosolygott pimaszul az orra alatt egy újabb kartonmappába mélyedve.

   - Mr. Parker…

     - Eric. – javított ki.

  - Nos Eric, remélem a főnöke hamarosan megérkezik, ugyanis én sem szeretek játszani az idővel. – és mint varázsütésre, ahogy kimondtam e szavakat, kemény határozott kopogás hallatszott az ajtó irányából. A kilincs lassan elfordult, a látványtól pedig földbe gyökeredzett a lábam. A döbbenet kiülhetett az arcomra, hisz a férfi arcára diadalittas mosoly húzódott, miközben késése miatt kért elnézést. Az ismeretlenség látszatát keltve mutatkozott be, én pedig még mindig képtelen voltam erőt venni magamon. Helyet foglaltunk és a tárgyalás kezdetét vette. A két férfi hosszas tanácskozásba kezdett, míg én önmagamon kívül értetlen pillantásokat vetettem rájuk.

   - Ms. Evans hozzá se kíván szólni mindehhez? – Mr. Blake élvezte, hogy ő irányít és hogy tehetetlenségem felett piszkos játéka diadalmaskodott. Szúrós tekintetem összeforrt önelégült pillantásaival és elöntött a düh, így a kezemben lévő mappát az asztalra dobva engedtem utat érzéseimnek.

      - Eric, köszönöm, hogy elkísértél. Most már elmehetsz. – beszélt a társához a férfi, miközben tekintete továbbra is állta az enyémet.

  - Daniel.. – kezdett bele Eric, de nem tudta befejezni mondandóját.

   - Azt mondtam, elmehetsz. – vette le rólam kínzó tekintetét Daniel. Eric dühösen állt fel a székből és hagyta el az épületet. Látszott rajta, hogy ennek itt még nincs vége, de bármiféle jelenet elkerülése végett megadta magát és engedett Daniel nyomásának.

  - Mégis mi a francot keresel itt? – estem neki a férfinak.

    - Tárgyalni jöttem. – kezdte valószínűleg jó előre begyakorolt kis monológját. Annyi érzés kavargott benne és annyi feltörni készülő düh lapult bennem, hogy képtelen voltam egy percre is nyugodtan ülni Daniel arcát figyelve, melyre erőteljesen kiült a győzelem érzése. Újból az ablakhoz sétáltam és a férfinak háttal állva hallgattam mély hangjának csengését.

 - Tudod, hogy értem! Mire fel ez a játék? – elégeltem meg az üres szavakat.

  - Vacsorázz velem és minden kérdésedre választ kapsz.

 - Ne álmodozz. Jelen pillanatban látni sem bírlak, nem hogy még együtt vacsorázzak veled.

   - Katherine, Katherine, Katherine… - sóhajtott pimasz mosoly kíséretében. – Még nem tudod, de mindig elérem, amit akarok. Nyolcra készülj el! Érted megyek.

 - Honnan…? – fordultam felé értetlenül.

  - Nyolckor. – vigyorgott kitartóan majd közelebb sétált és a fülemhez hajolva, suttogva folytatta. – Alig várom, hogy alattam visítozz.

Daniel pofátlanul pimasz megjegyzésétől még lélegezni is elfelejtettem. Szó nélkül néztem végig, ahogy kisétált az ajtón és még utána is percekig csak bámultam a bezárt ajtó felé. Megannyi kérdés fogalmazódott meg bennem, amire természetemnél fogva is választ akartam. Az asztalhoz sétáltam és megsemmisülve huppantam le a bőrrel borított székbe, miközben próbáltam felfogni és értelmezni szavait.

Jól hallottam? Hogy én? Visítozni? Alatta?

Ki vagy te, Daniel?

Az internet világába mélyedve próbáltam választ kapni pár egyszerű dologra, nem túl nagy sikerrel. Alig néhány információt tudtam összeszedni abból a pár cikkből, ami a virtuális világban terjengett Mr. Blakeről.

„… a Fotex tulajdonosa, Daniel C. Blake egyre nagyobb sikereknek örvend az üzleti élet világában…”

Legfőbbképpen üzleti eredményeivel tele cikkek között szemem megakadt egy képen.

„… a sikeres Daniel Blake a magánéletben sem mondhatja magát sikertelennek. Bennfentes információk szerint, már hallani az esküvői harangok csengését…”

Elegem lett az egészből és mérgesen csaptam le a laptopom képernyőjét, de percek múlva az halk pittyegéssel jelzett, hogy új emailem érkezett.

Feladó: Mr. Daniel Christofer Blake

Címzett: Katherine Alison Evans

Tárgy: éjszakai időtöltés

Mélyen Tisztelt Ms Evans,

Ezúton szeretném nyomatékosítani nem rég elhangzott meghívásomat.

Természetesen szavamat állva, minden kérdésére válaszolok az éjszaka folyamán. Sajnálatos módon, munkám nem engedi meg, hogy az eredeti tervhez tartva, magam menjek Önért. Sofőröm viszont kitartóan várni fogja és egyenesen az étteremhez viszi, ahol már ott leszek.

Előre szólok, a sofőr családos édesapa és egészen addig tart a munka ideje, míg fentebb említett feladatát nem teljesíti. Tehát ennek megfelelően, ha nem kíván megjelenni az étteremben, a családja nélküle tölti az estét.

Öntől pedig NEMLEGES választ nem fogadok el.

Odaadó hódolattal,

Daniel Christofer Blake

U.i.: Ebben az esetben többre megy, ha szembe úszik az árral, nem pedig az interneten próbálkozik a válaszok megszerzésével.