A hálószobám padlóján szétszórt,
halmokban heverő ruhadarabok között kutakodtam egy szál
fehérneműben. A szemközti falra akasztott értéktelen műanyag órára néztem. Negyed nyolc. A francba! Egész héten pontos voltam annak ellenére, hogy semmi sürgős programom nem támadt. Ezek után természetes, hogy pont akkor késem el, mikor a leginkább nem kéne.
Kétségbeesetten forgolódtam magam körül
a szobában, mikor végre megpillantottam a szekrény oldalára felfüggesztett
ruhát. Tökéletes!
- Ezra! – kiáltottam. Hol a fenében lehet? A szobája ajtajáig rohantam.
- Ezra!
-
Konyhában. – hallottam meg az ismerős férfihangot.
- Nem túl kihívó? – mutattam végig magamon és emeltem a magasba a
kezemben lévő cipőm. Sosem aggódtam a kinézetem miatt, de ezen az egy napon
tökéletesnek, magabiztosnak, és megnyerőnek akartam tűnni. Elvégre a cég jövője múlik rajtam.
- Tökéletes. Bár a cipőd nem megy a táskád színéhez és az az öv ezer éve
kiment a divatból. – Ezra volt az, aki barátságosan és kedvesen fogadott,
amikor a nagybátyámhoz kerültem a szüleim halála után. Félénk, visszafogott és
zárkózott gyerek voltam, de mégis, vele mindent meg tudtam beszélni. A férfi
kiválóan teljesített az egyetemen, de a diploma megszerzése után mégsem kapott
állást a divatszakmában. Nehézségei támadtak, és mint barátja, úgy éreztem
kötelességem segíteni neki, így beköltözött hozzám. Igaz, sokkal jobbat is
megengedhetnék magamnak, mint egy belvárosi társasház nyolcadik emeletén
elhelyezkedő miniatűr lakást, de a fényűzés mindig is messze állt tőlem.
Tizenhat éve nem kis vagyont örököltem, és mint Bob bácsi egyetlen élő rokona
vagyonom tovább bővült.
- Az öv akkor kuka, de cipőt nincs idő újat keresnem. Jó lesz az. Mr.
Blake amúgy sem hiszem, hogy bármiféle érdeklődést mutatna a női cipők felé.
- Mr. Blake? Hány éves a pasas? Ilyen névvel valószínűleg már
őskövületnek számít. – kortyolt bele kávéjába Ezra.
- Negyvenedik életévét éli, de mit számít ez? Egyedül nem tudom
irányítani a céget. Erre bizonyíték, hogy eddig is csak rossz döntést hoztam.
Szükségem van egy partnerre, és ha szerencsém van meg is találtam. –
Áthuzigáltam az övemet elegáns sötétkék egybeszabott ruhámon és belebújtam
világosbarna magas sarkú cipőmbe és megálltam a falitükör előtt.
- Csak vigyázz, nehogy újabb rossz döntést hozz. – szólt a hátam mögül.
Néhány pillanatig hosszú, barna hajam
igazgattam egyik oldalról a másikra, majd végül feladva a sikertelennek tűnő
harcot, egy ügyes mozdulattal kontyba fogtam. Sötétbarna szemem a szokásos csillogás
helyett kissé fáradtan meredt rám. Ez kétségtelenül az állandó aggódás miatti
álmatlanság következménye.
- Nyugi lecsekkoltam Mr. Blake-et. Kedves ember, nagyszerű golfos és
gondos családapa, de ami a legfontosabb sikeres üzletember. Ingatlan
adás-vételben utazik ezért is nagy a valószínűsége, hogy szívesen fektet be
belsőépítészetbe. – magyaráztam. Végighúztam a szájfényt az ajkamon, majd
összedörzsöltem. – Legalábbis remélem. – fordultam Ezra felé mosolyogva. – Na
és te?
- Állásinterjúra megyek. Valószínűleg semmi esélyem, de igyekszem és
ígérem, amint lehet, költözöm is el és lakbért is megadom. – szabadkozott
barátom.
- Addig maradsz, ameddig csak szeretnél. A pénzzel meg ne foglalkozz,
tudod, hogy nem szorulok rá.
- Tisztában vagyok vele, de olyan kellemetlen. – nyafogott Ezra a tőle
már megszokott túlgesztikulált stílusában.
-
Tudod mi a kellemetlen? Naponta többször felajánlani, hogy dolgozz a cégnél,
amit persze te mindig visszautasítasz.
- Túl sok mindent tettél már így is értem.
- Jó-jó tudom! De ha meggondolnád magad…
-
Neked is szia, Katherine! – kuncogott Ezra anélkül, hogy felnézett volna
elfoglaltságából. – Aztán viselkedj illedelmes nő módjára!
Annak ellenére, hogy a reggeli
készülődés igen csak elhúzódott, köszönhetően a sofőröm talpraesettségének,
mindössze negyed órát késtem. Davidet úgy tíz éves koromban Bob bácsitól
kaptam, ahogy ő fogalmazott, ajándékba. Akkor még úgy gondoltam nagylelkűségre
és szeretetre vall Bobtól eme nemes gesztus. Felnőtt fejjel rá kellett, hogy
jöjjek, semmiféle gyengéd érzés nem irányította cselekedetét. Csupán saját
szülői feladatait kívánta ezzel megkönnyíteni. Boldog gyerekkor… Na persze!
Az irodám felé haladva titkárnőm,
Meredith a szokásosnál is életvidámabb tekintete állított meg, hogy közölje,
reményeim szerint leendő üzlettársam megérkezett. Már-már szinte
levakarhatatlan mosollyal az arcán vezetett a tárgyalóba. A terembe lépve
mindenféle etikettet semmibe véve még egy, az illendőnél hosszabb pillantást vetett
az asztal mellett várakozó férfira, majd maga mögött bezárva az ajtót távozott.
- Jó napot Miss Evans. Eric James Parker, Mr. Blake ügyvédje. –
nyújtotta kezét felém egy féloldalas mosoly kíséretében. Külsőre megnyerő férfi
volt a frissen vágott barna hajával és világoskék szemével, amihez enyhén
borostás arca csak még férfiasabb hatást kölcsönzött. – Mr. Blake nemsokára itt
lesz. Addig is azt tanácsolnám, kezdjünk neki a dolgoknak.
A céges kimutatások és statisztikák
tömkelegét nyújtottam át az öltönyös fiatalembernek, aki rögvest bele is
vetette magát a súlyos papírtömbbe. A teremben terjengő feszélyeztetett
hangulat, melyhez ugyan már gyermekkoromban hozzászoktam, most még inkább a
tehetetlenség érzetét növelve az idegeimmel játszott. A reggeli önbizalmam
tovaszállt azzal, hogy láttam kicsúszni kezeim közül azt az irányítást, amivel
valószínűleg sosem rendelkeztem. Mr. Blake megengedhette magának a késést, amit
nekem szó nélkül tűrnöm kellett, hisz a cég fenn maradásának egyetlen esélye az
ő feje felett lebegett. Mr. Parker mindent tudó és egyben kétségeket keltő
hümmögése elől menekülve az tárgyalóterem hatalmas üveggel fedett falához
sétáltam. Kezeimet mellem alatt összefonva lélegeztem mélyeket abban a
reményben, hogy némi megnyugvásra találok.
- Nyugodjon meg. A főnökömnek nem szokása mindenféle szándék nélkül az
idejével játszani.
- Mint ahogy senkinek sem. A papíron szereplő adatok nem nyilvánosak,
mint láthatja okkal. A statisztikában látni a visszaesést, ami a bácsikám
halála utáni bizalmatlanság okozott. – beszéltem nyíltan. Sosem voltam a kétes
játékok híve. Sokkal inkább szerettem az egyenességet, mint az emberek
ámítását. Hittem benne, hogy a tisztaság többre visz, de utóbb be kellett
látnom, az üzleti életben csak úgy tudsz érvényesülni, ha hazudsz, csalsz és
lopsz… Ez utóbbi elvet követve egyszerűbb lenne minden, de mégsem adhattam fel
mindazon erkölcsi tanítást, amit még a családtól kaptam.
- Továbbra is csak azt tudom mondani, ha hajlandó ide jönni, biztosan
akar valamit. – mosolygott pimaszul az orra alatt egy újabb kartonmappába
mélyedve.
- Mr. Parker…
- Eric. – javított ki.
- Nos Eric, remélem a főnöke hamarosan megérkezik, ugyanis én sem
szeretek játszani az idővel. – és mint varázsütésre, ahogy kimondtam e
szavakat, kemény határozott kopogás hallatszott az ajtó irányából. A kilincs lassan
elfordult, a látványtól pedig földbe gyökeredzett a lábam. A döbbenet
kiülhetett az arcomra, hisz a férfi arcára diadalittas mosoly húzódott,
miközben késése miatt kért elnézést. Az ismeretlenség látszatát keltve
mutatkozott be, én pedig még mindig képtelen voltam erőt venni magamon. Helyet
foglaltunk és a tárgyalás kezdetét vette. A két férfi hosszas tanácskozásba
kezdett, míg én önmagamon kívül értetlen pillantásokat vetettem rájuk.
- Ms. Evans hozzá se kíván szólni mindehhez? – Mr. Blake élvezte, hogy ő
irányít és hogy tehetetlenségem felett piszkos játéka diadalmaskodott. Szúrós
tekintetem összeforrt önelégült pillantásaival és elöntött a düh, így a
kezemben lévő mappát az asztalra dobva engedtem utat érzéseimnek.
- Eric, köszönöm, hogy elkísértél. Most már elmehetsz. – beszélt a
társához a férfi, miközben tekintete továbbra is állta az enyémet.
- Daniel.. – kezdett bele Eric, de nem tudta befejezni mondandóját.
- Azt mondtam, elmehetsz. – vette le rólam kínzó tekintetét Daniel. Eric
dühösen állt fel a székből és hagyta el az épületet. Látszott rajta, hogy ennek
itt még nincs vége, de bármiféle jelenet elkerülése végett megadta magát és
engedett Daniel nyomásának.
- Mégis mi a francot keresel itt? – estem neki a férfinak.
- Tárgyalni jöttem. – kezdte valószínűleg jó előre begyakorolt kis
monológját. Annyi érzés kavargott benne és annyi feltörni készülő düh lapult
bennem, hogy képtelen voltam egy percre is nyugodtan ülni Daniel arcát
figyelve, melyre erőteljesen kiült a győzelem érzése. Újból az ablakhoz
sétáltam és a férfinak háttal állva hallgattam mély hangjának csengését.
-
Tudod, hogy értem! Mire fel ez a játék? – elégeltem meg az üres szavakat.
- Vacsorázz velem és minden kérdésedre választ kapsz.
-
Ne álmodozz. Jelen pillanatban látni sem bírlak, nem hogy még együtt
vacsorázzak veled.
- Katherine, Katherine, Katherine… - sóhajtott pimasz mosoly
kíséretében. – Még nem tudod, de mindig elérem, amit akarok. Nyolcra készülj
el! Érted megyek.
-
Honnan…? – fordultam felé értetlenül.
- Nyolckor. – vigyorgott kitartóan majd
közelebb sétált és a fülemhez hajolva, suttogva folytatta. – Alig várom, hogy
alattam visítozz.
Daniel pofátlanul pimasz megjegyzésétől
még lélegezni is elfelejtettem. Szó nélkül néztem végig, ahogy kisétált az ajtón
és még utána is percekig csak bámultam a bezárt ajtó felé. Megannyi kérdés
fogalmazódott meg bennem, amire természetemnél fogva is választ akartam. Az
asztalhoz sétáltam és megsemmisülve huppantam le a bőrrel borított székbe,
miközben próbáltam felfogni és értelmezni szavait.
Jól
hallottam? Hogy én? Visítozni? Alatta?
Ki
vagy te, Daniel?
Az internet világába mélyedve próbáltam
választ kapni pár egyszerű dologra, nem túl nagy sikerrel. Alig néhány
információt tudtam összeszedni abból a pár cikkből, ami a virtuális világban
terjengett Mr. Blakeről.
„… a Fotex tulajdonosa, Daniel C. Blake
egyre nagyobb sikereknek örvend az üzleti élet világában…”
Legfőbbképpen üzleti eredményeivel tele
cikkek között szemem megakadt egy képen.
„… a sikeres Daniel Blake a magánéletben
sem mondhatja magát sikertelennek. Bennfentes információk szerint, már hallani
az esküvői harangok csengését…”
Elegem lett az egészből és mérgesen
csaptam le a laptopom képernyőjét, de percek múlva az halk pittyegéssel jelzett,
hogy új emailem érkezett.
Feladó:
Mr. Daniel Christofer Blake
Címzett:
Katherine Alison Evans
Tárgy:
éjszakai időtöltés
Mélyen
Tisztelt Ms Evans,
Ezúton
szeretném nyomatékosítani nem rég elhangzott meghívásomat.
Természetesen
szavamat állva, minden kérdésére válaszolok az éjszaka folyamán. Sajnálatos
módon, munkám nem engedi meg, hogy az eredeti tervhez tartva, magam menjek
Önért. Sofőröm viszont kitartóan várni fogja és egyenesen az étteremhez viszi,
ahol már ott leszek.
Előre
szólok, a sofőr családos édesapa és egészen addig tart a munka ideje, míg
fentebb említett feladatát nem teljesíti. Tehát ennek megfelelően, ha nem kíván
megjelenni az étteremben, a családja nélküle tölti az estét.
Öntől
pedig NEMLEGES választ nem fogadok el.
Odaadó
hódolattal,
Daniel
Christofer Blake
U.i.:
Ebben az esetben többre megy, ha szembe úszik az árral, nem pedig az interneten
próbálkozik a válaszok megszerzésével.
